Konzerváló Fogászat nem önálló Tanszék

Tanszéki
munkatársaink

Tanszéki
dokumentumtár

Kutatás

Tansegédletek

A szakma-specifikus tantárgyak elsajátítása során a hallgatók először a Konzerváló Fogászati Tanszék oktatóival, illetve tantárgyaival találkoznak.
Az oktatás során I. éven az Odontológia tantárgy keretén belül a hallgatók megismerkednek a fogak és fogkörnyéki szövetek fejlődéstanával, anatómiájával és szerkezetével. A másik fontos alapozó tantárgy III. éven az Orálbiológia, melyet szintén a tanszék dolgozói oktatnak és a szájüreggel kapcsolatos szövetek, szervek anatómiájával, élettanával foglalkozik.

A harmadik évfolyamos hallgatók élethű bábukon gyakorolhatják a szakma rejtelmeit, az eszközök és tömőanyagok megfelelő használatát. A tanulók elsajátítják a fogak üregalakításának és tömésének mechanizmusait, valamint a gyökérkezelés korszerű módjait.
Lehetőség nyílik „Image Navigation”-rendszerrel a preparálások minden lépésének folyamatos ellenőrzésére és kiértékelésére. A képzés negyedik évében a már megfelelő képességek birtokában láthatják el a betegeket szakorvosi felügyelettel, segítséggel.

Negyed és ötöd évfolyamon speciális gyakorlatok keretein belül a kar magasan kvalifikált oktatói a 21. század technikai újdonságait (fogászati operációs mikroszkóp, gépi gyökércsatorna-tágító és termoplasztikus gyökértömő-rendszerek), valamint a legkorszerűbb anyagokat felhasználva élethű direkt restaurációk elkészítését oktatják. Ezek segítségével a hallgatók számára lehetővé válik a fogmegtartó kezelések minden lehetséges módjának alkalmazása.

A tanszék széles körben kínál fel érdekes témákat mind a hallgatóknak, mind a PhD fokozatot megszerezni kívánóknak, melyek eredményeit Tudományos Diákköri Konferenciákon is prezentálhatják.

A tudományos érdeklődés a Tanszéken a következő témák köré csoportosul:
Nyál biomarker vizsgálatok „omics” módszerekkel szájüregi daganatos betegségekben és rákmegelőző állapotokban; Szájüregi életminőség mutatók Magyarországon; A fog eredetű gyulladásos megbetegedések és a kardiovaszkuláris betegségek összefüggései; Direkt kompozit restaurációk; Mikroszkópos endodonciai kezelés; Őssejtek szerepe az endodonciában; Fluorokinolon antibiotikumok hatása a nyálmirigyekre; Az obesitas hatása a szájüregi mikroflórára; Micro-CT vizsgálatokkal elemezve a gyökércsatorna morphológia (egyenes és görbe gyökércsatornák) hatása a gyökércsatorna megmunkálás és a gyökértömés minőségére; Bronzkori fogak keményszöveteinek izotópos vizsgálata; Nikkel-titán ötvözetek human szövetekre gyakorolt hatása; A biofilm szájüregi és fogászati megjelenésének vizsgálata optikai koherencia tomográfia segítségével.

Legutóbbi frissítés: 2024. 01. 18. 15:27