Hallgatói betegellátás

A Fogorvostudományi Karon lehetőség van orvosi díjmentes fogorvosi alapellátás igénybevételére a hallgatói betegellátás keretein belül.

A beavatkozást a gyakorlatok során IV., V. éves fogorvostan hallgatók végzik szakorvosi felügyelet mellett. A páciensek ellátása a hallgatók tanrendjéhez igazodik.

Az első félév szeptembertől - december közepéig, a második félév februártól - május végéig tart.

A pácienseket ebben az időszakban tudjuk ellátni. A nyári gyakorlat rövidebb, július és augusztus hónapokra korlátozódik, ilyenkor csak egyszerűbb kezeléseket és komplex munkák esetén előkészítő beavatkozásokat végeznek a hallgatóink.A fogpótlások elkészítése szeptember elején és február elején kezdődik és a fogazat állapotától függően kb. 2-3 hónapot vehet igénybe.

A hallgatók által végzett kezelések (fogkő eltávolítás, tömés, gyökérkezelés) térítésmentesek, de a fogtechnikai munkák (kivehető, rögzített pótlások, inlay, onlay) díjkötelesek, a fogtechnikai költség összegét az előzetes kezelési terv alapján állapítják meg. A fogtechnikai költség befizetése csekken történik, melyet a lenyomat vétel napján állítunk ki. A fogpótlásokra 1 év garanciát vállalunk.

Hallgatói ellátásra ambulanciánkon hétfőtől-péntekig rendelési időben (8.00-14.00) lehet jelentkezni, melyhez beutaló nem szükséges. Ezt megelőzően a betegfelvevő irodánkban kell regisztrálni, az ehhez szükséges okmányok a TAJ- kártya, a személyi igazolvány, a lakcím kártya és a közgyógy igazolvány.

Az előjegyzésbe vételéhez kérjük, hozza magával az állandóan szedett gyógyszereinek listáját és amennyiben egyéb krónikus betegsége van, úgy az arról készült korábbi dokumentációt is (zárójelentés, ambuláns lap)!

További információ:

  • Telefonszám: +36 52 411 717 / 54902

Frissítés dátuma: 2018.03.21.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ